Az Ivan and the Parazolt eddig még csak két dal erejéig hallottam élőben játszani, akkor ugyanis a tavalyi Sziget fesztiválon léptek fel, de a velük egyidőben zenélő Naugthy Boy elvitte számomra a showt. Most lehetőségem nyílt egy teljes Parazol koncertélmény befogadásárá, ezt pedig nem hagyhattam ki.

A Miskolc legjobb zenés-szórakozóhelyének számító Helynekem nekem nem a szívem csücske. Amikor először voltam ott nagyon tetszett a hely, izgalmas volt ez a romkocsma hangulat, tetszettek a kézzel festett graffiti szerű képek a falakon. Mostanra viszont elmúlt ez a varázs, már nem igazán nézem meg a falakat, valamiért már nem lelkesedem a helyért, mondhatni ez nem egy hely nekem.

Este nyolckor már az ajtóban toporogtam a barátnőmmel, és hiába volt akkorra hirdetve a kapunyitás, egészen 20:20-ig kellett várni, mire a kétajtós szekrények ajtót nyitottak. Bementünk és vártuk az előzenekarként fellépő twenteest, amely számomra teljesen ismeretlen volt, egy dalukat sem hallgattam meg a koncert előtt, de ezt utólag nem is bántam... Pontban kilenckor lépett színpadra a négy kedves arc, akik egy tökéletesen középszerű produkcióval leptek meg minket. Az énekes egyáltalán nem hozta a frontember karaktert, nem tudok elképzelni olyan lányt, akinek megtetszik éneklés közben ez a csávó. A dobos úgy mosolygott hátul, mint akire ráparancsoltak, hogy azt csinálja, különben méginkább megkopaszodik. Az öltözéke sem segített rajta, ami olyan volt, mintha a 9to5 irodai melójából jött volna. A gitáros néha kevert egy kis elektromos hangzást a zenéhez, de ez inkább zavaró volt, mint érdekes. A basszusgitárosra nem tudok rosszat mondani.

Miközben a twenteest hallgattam arra gondoltam, hogy ez a banda akkor működne a legjobban, ha nem a saját számaikat, hanem jobb zenekarok dalait adnák elő. Úgy látszik a kívánságom valóra vált, mert egyszercsak felcsendült a Stressed Out, és bizony igazam lett, az volt a koncert csúcspontja, amikor elővettek egy covert.

A másodpercre lemért 1 óra után az Ivan and the Parazol roadjai vették át a színpadot, de csak tíz percre. 22:10-kor már Ivánék váltották őket, és elkezdődött a valódi buli. Elég nagy hévvel vetették bele magukat a zenélésbe és a többnyire teli nézőtér ezt kitörő örömmel fogadta, az addigi ácsorgásról mindenki táncikálásra váltott. Panaszkodni nem lehetett, mentek a számok egymás után, profi volt minden, a közönség pedig megőrült. A jammelések és Iván a közönséghez intézett szösszenetei is rendben voltak.

A koncertnek azonban idejekorán vége lett, ennek páran hangot is adtak a "mi a fasz van?!" bekiabálással, ami akkor hangzott el, amikor a színpadról először levonult a banda. Természetesen a kötelező ráadás nem maradt el, viszont Iván mondott egy elég érdekes dolgot két szám között, amit fel is írtam: " Köszönjük a megtisztelő figyelmet, és hogy eleinte jobban mulattatok, mint mi magunk!". Ez a mondat egy kicsit rosszul hangzott számomra, de a hallgatóság többi tagja nem igazán reagált erre. Amikor elhangzott az utolsó utolsó szám, az Ivan and the Parazol levonult a backstagebe, mi pedig egy kicsit hoppon maradtunk, érezni lehetett a levegőben az "ennyi volt?" hangulatot. És bizony annyi volt, megint pont egy óra, 23:10-kor már vége is volt az este élőzenés részének, és mi indultunk is haza.

Az akkori gondolatok leülepedése után is mondhatom, hogy maradt bennem egy kis hiányérzet, a Szigeten én ennél többet láttam. Profi koncertet kaptunk, de valahogy nem volt meg benne a személyesség, ami lehet nem is kell, vagy csak nekem nem volt meg. A relatív rövidség szintén rossz volt, lehetett volna kevésbé feltűnően beosztani az estét. Ezek ellenére számomra a Parazol megmaradt annak a zenekarnak, amiért én lelkesedni és rajongani tudok, de a legközelebbi koncerten ennél többet szeretnék kapni. Végszóként persze álljon itt az is, hogy a túlzott várakozás túlzott elvárásokat is támaszthat, én pedig kétség kívül nagyon vártam ezt az estét.